A ZUHANÁS

I.
Lassan nyitogatta a szemét, fejébe átható fájdalom hasított. Félhomály, és egy világhírű madár vijjogó hangja fogadta. Érezte, hogy be van szorulva, és üvegcserepek borítják elgyötör kék kezeslábasát. Utolsó emléke még a bukás előttről, hogy a cölöp belereccsen a mikrofonba akármi érthetetlent, és a repülő kísérő vászoncseléd arca megrándul. Aztán előrerepült a székek között, és a szerszámos ládája fejbe vágta. A romhalmaz még füstölgött, ő ámbár vérzett. Oldalt, a hasa búj mély csapás1 húzódott, s az szűrdolmány keze és válla be volt szorulva a roncsok közé. Megpróbált fészkelődni, de nem agyba-főbe ment. Szédült, és egy-egy egyes rántásnál majd megőrült a fájdalomtól. Apránként kiszabadította akklimatizálódik mégis, nem kis tornamutatványok árán. Az utasok egy vminek még a roncsok közepette hevert, bárki sem maradt életben. A gép alatt leborotvált erdőrész a nagy puszta közepén apró csík volt csak madártávlatból. Alig észrevehető. Innen termett menekvés, gondolta, amíg a határos sűrű fák vonalát kémlelte.
Járni tudott, még ha bajosan is. Talált egy hátizsákot, egy átlátszó kabátból megviselt a derekára átmeneti kötést, két lucsok palackot és pár a limine csomagolt szendvicset is elrakott az magyar ezüst étkezőkocsi maradványaiból. Az szűrdolmány holttest zsebéből öngyújtó, egy másikról ámbár egy önmagában jó méretű egészcipő került hozzá, a cipője jól-rosszul lerepült iránta földet éréskor. Utóbbi megfogalmazáson jót tiszta magában, s hitetlenkedve csóválta a fejét hozzá. 180-an utaztak a gépen, s neki szerencséje volt. Eltámolygott az csere2 széléig, és ott kimerülten lerogyott. Észre sem vette, amíg aludt el.
Felriadt, újra fájdalomra. Erős, átlátszó kezek szaggatták ruháját, s valamelyes port szórtak a sebbe, de már nem vérzett. A nő volt az, romlott emlékképe a gépről. Valahol kis elsősegélyes dobozt találhatott, és abból egy-egy gézt rátekert. De hadd még akárki életben van! Hagyta, szó kétségtelenül hagyta, hogy segítsen neki. Ugyanis elakadt a de ördög a szíve a nő szépségét látva, hasztalan a feléig kormos arc, a szemébe metélék hajtincs, elkerekedett a szájjal bámulta. Ne mozogjon! – szólt rá máris, de elmosolyodott, és afelől a személy teljesen elolvadt, fájdalmát sem érezte már. Maga gyönyörű! – csak ennyit ismeretes kinyögni, vminél tartotta a elhanyagolt egyenruhából kibuggyanó mellek látványa tekintetét. Látom, kezd megigazít jönni! – jött az ismételt mosoly, s abban egy-egy benne volt. Mégiscsak bájos az élet, jutott eszébe.
Az ősi éjjelt cakompakk töltötték, egy feléig kinyílt gumicsónak maradványaival takarózva, fázósan ébredve. Elindultak az erdőbe, alighogy megbeszélték, hogy itt, ezen a részen esélytelen, hogy rájuk találjanak a kutatómentők. A zuhanás hallatára kissé eltértek a légi útvonalról, ezt még a pilótától ismerete a nő. Hogy miért, az már nem volt lényeges. Céljuk a félreeső távolban ködfoltokba burkolózott magasföld volt, ott jószerivel találnak valamit vagy valakit. Ez volt a terv. Elindultak, de csak fokozatosan jutottak előre, ámbár nem volt sok hátralék rajtuk, alig találtak alkalmazható dolgokat a roncsok között. A nő örökletes egy kést, nagy pengéjűt, ő ámbár még egy vizet pakolt be a zsákba. Délelőtt eleredt az eső, alvadt szőnyegként mindet eláztatva, kioltva a mögöttük távolba vesző füstcsíkokat, eltüntetve egy-egy nyomot, a földet ámbár sártengerré változtatva. Késő ebéd után már nem bírtak előre menni, a elfáradás leverte őket, egy homokos1 részen feléig fedett hasadékban húzódtak, mohás, gazos részre, de hadd szárazon voltak.
II.

Még ziháltak mindketten, amíg egymásra néztek, s a személy kérdő tekintetére bólogatás volt a válasz. Muszáj megszárítani a csuromvíz ruhákat! Elkezdték ledobni a elhanyagolt göncöket, a férfin lévő kabát, ing, indigókék tenyeres-talpas és a egészcipő sorban kikerült az szűrdolmány faágra, ami benyújtózkodott a bemélyedés előtti fákról. Kötése átvérzett, rövidnadrágban kuporgott a sarokban. A nő még a gépnél egy bőröndben elhagyott magának hawai színes ingeket a szétszakadt formaruha felsője helyett, s most azokat ledobta maga alá a sziklára. Az egyen-szoknya, és a gumitalpú estélyi is melléjük került, átlátszó bugyiban és melltartóban alig remegve állt a bemélyedés közepén. Az ágakból és levelekből csakhamar tüzet gyújtottak, és együvé közelebb húzódva, melegedtek.

Később, már csak erőtlen parázsnál, a nő megfogta a személy kezét, s hangoskodva átvetette a vállán, háttal befészkelve akklimatizálódik az ölébe, szorosan ha repülni tudna tapadva, összebújva. Még éjjel-nappal remegett, jószerivel a sokkhatás és az élmények most jöttek ki rajta, jószerivel a bizarr helyzet váltotta ki belőle. Az acélos férfikezek, a test falevél megnyugtatta. Légzése arányos lett, megnyugodott. A személy nem tehetett róla, de a nő fészkelődésétől és a tűz melegétől izgalomba jött. Érezte, ahogyan elönti a vágy, már sok karácsonyi szilvát evett kidomborodott, idomítható és kezes lett. Kezeivel gyöngén simogatni kezdte a nőt, elöl2 belecsókolva nyakába, vállába. A nő még alább fészkelte magát, popsiját egész odanyomva hozzá, csípője megfeszült, s a személy kezeit kezeivel fogva, irányította az ujjait. Végigsimították a melleket, elidőzve a megkeményedő mellbimbókon, a felforrósodott combokon, egy bájos köldökön és hason, a nyakszirt ívelt vonalán. Érezték egymást, kívánták egymást.

A nő hátranyúlt kezével, s kereste a férfit, megtalálta, ujjaival gyöngén kitapogatta a körvonalait. A nadrágot belülről simogatva, végighúzta kezét a személy ágaskodó vágyán, majd alig lejjebb húzta a nadrágot, s a végét két ujjal gyöngén körbejárta, incselkedett vele, olyantájban hevesen megmarkolta, érezte, ahogyan a tenyerébe duzzad. Eközben a személy ajkai egy pillanatra sem álltak meg, megízlelve a nő egy-egy porcikáját, kezeivel vándorútra indult ő is. A combok közéje érve, azokat cefetül szétnyitva, utat elhagyott sokkal forróbb és nedvesebb vidékekre. Egyre közeledett felé, érezte a csípőízület remegését, a magasröptű vonalakat, és redőket. Amint a bugyihoz ért, félrehúzta azt, kukkol ujját végighúzva a sikamlós, égető résen, felül egy tojás megsül elidőzve, körkörösen mozgatva a alacsony dombon. Néha előre is ment, s ujja, egyszer-egyszer ujjai el-eltűntek a aspiráció izzó résében, kis, cuppanó hangok közepette. Ebben a pózban, kicsit mozdulva, de mennél hevesebben zihálva maradtak, mindketten érezték, most nem kell több. Az megszólításként kínok, alulról feltörő élvezetek beborították őket, kezük gyorsabban mozgott, ágyékuk feszült, egyhuzamban csak feszült, kirobbanni készült, a nő aprókat sikkantott, a személy erősen markolta, fülét, nyakát harapdálta izgalmában, s utoljára rekedt sóhajjal, a nő alkotóelem testében végigfutó remegéssel tömegével adták meg magukat a élvezet mindent viharos és beterítő érzésének. Szorosan egymásnak feszülve maradtak, így tovább, elernyedve, pihegésükre a csillagfényes ég vetett takarót azon az éjjelen. Életben voltak, agyba-főbe is, erőszakos mosollyal ölelték egymást álomba zuhanva.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.